Igazi nagy egymásra találás a miénk Flórával, aki március végén keresett meg minket azzal, hogy úgy látja, a mi világunk és az ő világa erős átfedésben vannak. Ahogy ő írta, koszorú- és virágkötőként dolgozik a saját műhelyében, abszolút a Bohém Esküvő stílusában mozog és nagy vágya, hogy ez a fajta szabad szellemiség és a természetközeliség egyre nagyobb teret nyerjen. Na meg hogy csinálhatnánk valamit közösen. Elég volt két-három kattintás Flóra Facebook oldalán ahhoz, hogy biztosan tudjuk, van miről beszélnünk és valószínűleg nagyon sok dolgunk lesz együtt a közeljövőben.

Ahogy az első, úgy az e heti, második találkozásunk is felejthetetlen élmény volt. Na nem úgy, ahogy az első sorban tombolás a nagyszínpad előtt vagy egy lánykérés, hanem olyan verejték- és pózmentes, igazi, őszinte, emberi módon. Volt szerencsénk bepillantást nyerni Flóra zöldbe rejtett otthonába, ahol lépten-nyomon virágokba, növényekbe, koszorúkba és cicákba botlottunk. Visszanézve a képeket arra gondoltam: tök jó, hogy Flóránál minden az, aminek látszik. Sok mindenről beszélgettünk, többek között arról is, hogy valójában mennyire abszurd felpimpelni a virágokat meg hogy a vintage és a country stílusú esküvők, gondatlan kezek között, milyen könnyen fordulnak át rossz fajta giccsbe és jelmezbáli gagyiparádéba. Persze az izgi, közös terveinkről is beszéltünk és annyit elárulhatunk, hogy hamarosan szuper tippek és útmutatók érkeznek a blogra. Addig is ismerkedjetek meg Ti is Flórával Tőlük felületünkön, mint a legfrissebb Bohém Esküvő Approved szolgáltatóval!

  szucsflovirag2 szucsflovirag3 szucsflovirag4 szucsflovirag5 szucsflovirag6 szucsflovirag7 szucsflovirag8 szucsflovirag9 szucsflovirag10szucsflovirag1

comments