Ismerős az érzés, hogy a szervezés során mindig az tűnik az esküvő legsarkalatosabb pontjának, amivel éppen az adott pillanatban foglalkoztok? A legtöbb mozzanatot valóban csak mi, a kis – folyamatosan változó – belső, szubjektív képernyőnkön látjuk úgy, hogy az egész menyegző áll vagy bukik rajta. A menyasszonyi smink és a haj viszont nem ilyen. Ebben a kérdésben nincs helye kompromisszumnak. Ahhoz, hogy teljességében átélhessünk menyasszony létünk végső beteljesülését, aznap minden kétséget kizáróan azt kell éreznünk, mi vagyunk a legszebbek a világon. Nem is kérdés, hogy a menyasszonyok tündöklő szépségének titka nem a tupír, a hajhab, az alapozó és a korrektor tökéletes elegyében rejlik, viszont ahhoz, hogy átadhassuk magunkat ennek a külső-belső, ragyogó állapotnak, maximálisan elégedettnek kell lennünk a megjelenésünkkel is.

Az “esküvői frizura” hallatán, akarva-akaratlanul, megjelennek előttünk azok a tipikus monstrum betonkontyok, amikről pontosan ugyanaz a véleményünk, mint a lufi boltívekről: minél trükkösebbek és bonyolultabbak, az összhatás annál gyomorforgatóbb. Plusz pont jár a póthaj tuningért, az ezredforduló óta végképp nem menő csillámért és a csintalanul álló (valójában sziklaszilárd), kihúzott tincsvégekért. Ó, és a lokni-pajeszről se feledkezzünk meg, mint további lehetséges extráról.

betonkonty

BE vélemény:

A feltűzött haj vagy konty csillagos ötös választás lehet, ha hagyjuk, hogy érvényesüljön a haj alapvető jellege, hogy könnyed, hogy száll és természetéből fakadóan kusza, de legalábbis nem szoborszerű. Az ügyes fodrászok igenis meg tudják oldani, még komolyabb kreációk esetén is, hogy a megfelelő rögzítés mellett természetes maradjon az összhatás. Ami a díszítést illeti, abszolút a kevesebb több elvre szavazunk, de most maradjunk csak a frizuráknál. Íme néhány egyszerűen szép megoldás.

  konty6

 BE vélemény:

Kölcsön képek: BocsiKöszi Köszi Köszi Köszi Köszi Köszi Köszi

comments