ELŐTTE:

reszekreny_konyha_1reszekreny_konyha_2

 

 

UTÁNA:

reszekreny_konyha_3

Az egész úgy indult, hogy egy nagy otthonkeresésben lévő Kollegina mutatott egy ingatlanhirdetést egy budai lakásról, és az egyik képen ott photo bombingolt ez a kredenc. Nem, valójában csak ott állt szegény, ártatlanul, ahogy az előző cirka 50 évben tette, csak én nem bírtam mást látni a képen, mint az ő elég konkrét testének egy, az esetlen fotóba belógó szeletét. Rövid és egyszerű nyomozás útján tisztázódott, hogy bizony a szekrény (is) eladó és a megtekintés, majd a Családi Beruházási Bizottságunk másik tagjának hathatós meggyőzése után le is csaptunk a “kicsikére”.

Egy jó féléves parkoltatás után lett újra tavasz, hogy belvárosi környezetben neki lehessen állni a nagy bútor projekteknek. Ennyi idő alatt egyébként a koncepció is le tudott tisztulni a fejben. Annyi klassz megoldást látni a neten, hogy az ember az első adandó alkalommal, mindegyiket egyszerre akarja megcsinálni egyetlen nyomorult bútoron. Ezt persze nem szabad, úgyhogy hagyjunk magunknak időt, gondolati kapacitást, hogy kialakulhasson A Koncepció! Persze ehhez a jó időn kívül egy akkor használaton kívüli szoba is kellett, ami pár hónapra hobbi bútorműhellyé alakulhatott.

A bútorfestés mesterségéről nem szeretnék egy újabb edukációs posztot gyártani, egyrészt mert én is másoktól tanultam, puskáztam, főként innen és innen, másrészt mert nem is érzem magam a dolog mesterének. De azért nagyon ügyi vagyok. :)

Annyit fűznék csak hozzá, hogy TÉNYLEG nagyon sok türelem és idő kell hozzá. Szóval jól gondoljátok meg, minek álltok neki és mi az, amit inkább készen megvesztek, beszereztek, így energiát és időt spórolva a mindennél fontosabb pihenésre és minőségi, közös időtöltésre! Persze a bútor projektek is lehetnek közös programok, de azért alapvetően az ilyen típusú dolgok inkább feszültségforrások szoktak lenni. Mert ugyebár a lelkesedés, a türelem, meg a kedélyállapot ingadozik és a két félnél általában nem ugyanabban az ütemben. Meg az sem szükségszerű, hogy mindketten ugyanúgy lelkesedjetek a csináld magad dolgokért. Nálunk sem közös hobbi ez a vonal. Cserébe szuper alkalom a tartalmas különlétre, mert arra is szükség van. Elég bonyolult kis tamagotchik vagyunk, mi? :D

Az alapanyagról annyit, hogy ezek a tömörfa konyhaszekrények kábé minden nagyinál (/dédnagyinál) megtalálhatók, szóval simán beszerezhető egy ilyen retro kredenc, még csak különösebben jó szimat vagy szemfülesség sem kell hozzá. Rengetegféle fazon van, kb. 20-50.000 forint között mozog az áruk, de lehet olcsóbban, drágábban is kapni. Nekem ez a konkrét darab azért ütött be nagyon, mert olyan bájosan budai a maga kis ormótlanságában. Szóval valahogy polgáribb, mint a vidéki társai és ez igen mókás, ha látja az ember.

Már a megvételkor az volt a koncepció, hogy modern konyhabútorként keltjük új életre, abban az értelemben, hogy alsó- és felső szekrényre bontjuk szét, így egyúttal egy hatalmas munkafelületet nyerve. Ehhez le kellett fűrészelnünk a lábait, hogy komfortos magasságot érjünk el. Ezen kívül csak az alsó rész eredeti fedlapját kellett eltávolítanunk, további csonkolásra szerencsére nem volt szükség.

A szín is elég hamar eldőlt, van egy elég erős szürke kattanásunk. (Most a lakásfelújításkor egy nagyobb falfelületünk is grafitszürke lett.) A mattság is az elképzelés fix része volt, olyannyira, hogy végül a szürke, matt alapozó festék került fel több rétegben. Ez egyébként ugyanolyan festék, tehát nem kopik jobban vagy semmi ilyesmi. Az eredeti festéket nem csiszoltam le teljesen, elsősorban a lakáson belüli kivitelezés korlátai és másodsorban a gyorsaság, könnyebbség miatt. Helyette a Tikkurila Otex tapadó alapozóját használtam, ez volt a tényleges alapozó. Nos ez nem egy olcsó valami, cserébe mesés vele dolgozni és majdnem bármire közvetlenül rákenhető, ideértve a lakkozott bútorlapot is. (Bizonyíték egy következő bejegyzésben.)

A munkalap az OBI-ból van, nem valódi fa, és nem is volt drága, de ennek ellenére szép és nem kell kímélni. A matt, fekete fogantyúkat az Ikeából, a korallpiros, kerámia virágformájúakat pedig a Butlersből szereztük be. Talán ennyi.

Meg persze kontextusba helyeztük a konyhánkban, mert mondjuk ezen legalább annyi múlik, mint a teljes bútorfelújításon. Egy-egy darabot mindig valahova, egy adott környezetbe, térbe, más tárgyak, színek, formák, textúrák közé kell választani, készíteni. Szóval világokat építsünk, ne ezernyi kis individuumot! Félreértés ne essék, az eklektika a kedvencünk, de a jóféle eklektikus tér is egy világ, egy gusztán kusza világ.

U.i.: A vintage hirdetések a falunkon valódiak, 30-as, 40-es évekbeli LIFE magazinokból kerültek ki. A bolhapiacon, régiség boltokban és vásárokon potom pénzért (vagy a padláson ingyen) lehet ilyenekhez jutni. Annál biztosan olcsóbban, mint amennyiért az újonnan gyártott és visszakoptatott társaikat (ezt a társ dolgot amúgy kikérik maguknak) osztogatják itt-ott-amott. Erről a problémakörről már ejtettünk szót itt és itt.

comments