Nem semmi, mondhatni igazi nagyágyú bohém esküvői beszámolóval indítom be újra a blog szekerét. Zitáék – nem túlzással élve – fergeteges, 2016. júliusi lagzija ékes példája a sikeres, saját utas szervezésnek. Le a kalappal előttük! És a szuperhúgok előtt! Még épphogy beleférve a januárba: BÚÉK nekik is, nektek is! Zita sztorija.

Úgy álltunk neki a szervezésnek, hogy megfogalmaztunk három határozott pontot:
1. Mindenkit meghívunk, akit szeretnénk, hogy részese legyen ennek a fontos eseménynek; nem szabunk létszámkorlátot.
2. Szabadtéri esküvőnk lesz, zöld fűvel, kék éggel, max. sátrakkal.
3. Olyan esküvőnk lesz, amilyet mi szeretnénk. Nem foglalkozunk a hagyományokkal, vagy a “nem illikkel”, és azzal sem, ha “megszólnak a rokonok”. Olyan menyegzőt akarunk, ahol teljességgel jól érezzük magunkat és bízunk benne, hogy ez a vendégekre is igaz lesz. (A hajnali hatig tartó tánc és az azóta is emlegetett fantasztikus, különleges hangulat mutatja, hogy így lett…)

A létszámot kb. 200 főre lőttük be (230-ban realizálódott) és végül úgy alakult, hogy a családi házunk kertjében találtuk meg az ideális helyszínt. A helynek köszönhető intimitás megadta az alaphangulatot. Tudom, egy ekkora kert (és a szülők, akik bevállalják a lagzit), nem mindenki számára adott, de ha valakinek van rá lehetősége, nagyon tudom javasolni. Ezen a ponton fontos volt természetesen, hogy majd ne szakítsák félbe a bulit 11 óra magasságában, csendháborítás miatt. Ezt elkerülendő egyrészt körbeszórólapoztuk a környező utcákat egy előre elnézést és megértést kérő üzenettel; másrészt bejelentettük az önkormányzaton és az illetékes rendőrkapitányságon is, ahol megnyugtattak, ezek után bárki kérné, nem állíthatják le a bulit. Végül aztán egyetlen panasz sem érkezett.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_276Copy of Zita_Laci_eskuvo_069

Az időjárással egész egyszerűen hatalmas szerencsénk volt. Végül nem rendeltünk sátrat, mert lehetetlen lett volna azon a terepen felállítani. A nyár közepi dátum ideálisnak tűnt, és ebben az Időkép is megerősített minket. Esett előző nap és másnap is, de aznap egy szemernyi sem.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_305

Amiket viszont kölcsönöztünk: sörpadok, étkészlet, szemetesállványok, só- és borsszórók, egyszóval minden catering eszközt. Mindent egy helyről, a B’rent-től. Rendkívül rugalmasak voltak, már előző nap kihozták a felszerelést, de csak egynapi bérletet számoltak fel úgy, hogy az elszállítás az esküvőt követő délután történt. Ami pedig igenis fontos egy ilyen helyzetben: az embereik jó kedélyűek, segítőkészek voltak. Tőlük tudtunk extra széles sörasztalokat rendelni, ami nagy előny ennyi terítéknél: 8 ember kényelmesen elfért egy asztalnál.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_044Copy of Zita_Laci_eskuvo_306

Ételek. Volt, amin spóroltunk (hogy a vendégek számán ne kelljen). A berendezés és az eldobható étkészlet mellett (igen, ez egy komoly dilemma volt, végül a kompromisszum része lett) ilyen volt a gulyás. A hatalmas adag elkészítésének szervezését és lebonyolítását, minden szükséges eszköz biztosításával együtt egy közeli séf barátunk vállalta el (Kelemen Áron, Mazel Tov). Tökéletesre sikerült.

Volt, amin nem spóroltunk és az álmaink szerint valósult meg. Ilyen volt a hamburger és a fagyi. Előbbi a Séfkeréken (a tulajban egy nagyon jó embert ismertünk meg, aki rendkívül figyelmes volt és emellett persze a burgerei is csodafinomak), utóbbi a Tündérgombóc (fantasztikus, egyedi ízű fagyi; a legjobb dolog, ami történhet egy izgulós gyomorral) prezentálásában. A torták a húgomtól, Cilitől érkeztek, ő az etalon számunkra cukrászati kvalitásban, elfogultság és túlzás nélkül (Cilicake).

Copy of Zita_Laci_eskuvo_457Copy of Zita_Laci_eskuvo_335Copy of Zita_Laci_eskuvo_350Copy of Zita_Laci_eskuvo_445

Dekoráció: a másik húgom, Viola kreativitására bíztam, és de jól tettem! Ez lett az esküvőnk legtöbbet dicsért eleme. Nem volt egy konkrét szín, mert el akartam kerülni ezt a direktséget. Virág volt rengeteg, amit meg előző nap személyesen válogattam össze a virágpiacon.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_010Copy of Zita_Laci_eskuvo_009Copy of Zita_Laci_eskuvo_057Copy of Zita_Laci_eskuvo_301

Ebben segítségemre volt két virágkötő, két barátnő. Egyikük Bereczky Katalin az Aquincumi Múzeum kertésze. Konkrétan úgy találtam rá, hogy láttam a Múzeum Facebook oldalán képeket a Florealia ünnepről, ahol a résztvevők élővirág koszorúkat viseltek. Én pont ilyet szerettem volna magamnak és a koszorúslányoknak, úgyhogy megkérdeztem a Múzeumot, honnan rendelték. Erre megadták a kertészük elérhetőségét, hogy ő kötötte. (Ezt a sztorit csak amiatt, hogy érdemes saját utat járni.) És hát, amit nekünk kötött aztán, az egy csoda volt! A csokrom pedig annak ellenére lett olyan gyönyörű és tökéletes számomra, hogy szinte semmi konkrétumot nem mondtam a barátnőjének. És mindezt ott a kertünkben, az esküvő előtti délelőtt alkották.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_016Copy of Zita_Laci_eskuvo_245

A gyűrűket Pálffy Szabolcs (Ékszerműhely) készítette. Elküldtem neki egy képet, hogy ilyet szeretnénk és olyan lett. Beszámított hozott aranyat, precízen, gyorsan dolgozott és nem próbált meg győzködni, egyszerűsíteni a feladaton. Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_113

A sminkemet egy belga barátnőm, a frizurámat pedig szintén egy barátnőm készítette, aki ugyan nem profi, de nagyon ügyes. Nagyon praktikus volt ez a fonat+tarkókonty, mert a konty fölött kényelmesen elfért a koszorú és bár a menyecskeruhám átvétele után kiengedtem a hajam, de a fonat miatt így is maradt “frizurám”, ráadásul nem hullott a szemembe.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_074Copy of Zita_Laci_eskuvo_081Copy of Zita_Laci_eskuvo_024Copy of Zita_Laci_eskuvo_511

A fehér ruhámat a harmadik húgom, Emília varrta, aki varróiskolába járt. Ha valami pont olyan lett, ahogy elképzeltem, az a ruha volt. A neten néztem ki, Emília pedig megszerkesztette a szabásmintát, megtalálta hozzá a megfelelő anyagot és gombokat is behúzott ugyanabból az anyagból, szuperügyesen. Apropó anyag: hernyóselymet vettem, nagyon drága volt, de megérte, az esküvő pontosan az az alkalom, ahova kell egy ilyen csodás anyag, ami ráadásul a nagy nyári melegben különösen kellemes viselet. Járás közben pedig olyan könnyen libben, hogy nem került a lábam alá, nem botlottam meg benne a menyasszonyrablás hosszú gyaloglása alatta sem.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_119Copy of Zita_Laci_eskuvo_129Copy of Zita_Laci_eskuvo_275Copy of Zita_Laci_eskuvo_144

Vőlegény ruhája: Zara. Bementünk, levette, felpróbálta, jó lesz, kifizettük, kijöttünk. A haját neki is a barátnőm fonta. :)

A templomba egy oldalkocsis biciklin mentünk, élő népzeneszóval, a lányos háztól. A járgányt a Hard Body Hang-et alapító Erdélyi Tamás iparművész hegesztette össze és adta kölcsön nekünk, jó szívvel. A ruhát nem szerettem volna rögtön összekoszolni az aszfalton, de egy kocsiba bepattanva sem tűnt jó ötletnek faképnél hagyni az összegyűlt násznépet. Nagy biciklisek is vagyunk, úgyhogy nagyon megörültem, amikor két héttel az esküvő előtt Tomi felajánlotta ezt a lehetőséget.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_161Copy of Zita_Laci_eskuvo_171

Meglehetősen rossz tapasztalataink voltak a lagzis zenekarokkal (szűk, unalmas, agyonjátszott repertoár, gagyi hangzás), úgyhogy úgy döntöttünk, dj-t hívunk, aki a mi szájunk íze szerint rakja össze a talpalávalót. Készítettünk egy listát azokról a számokról, amiket mindenképp szeretnénk hallani és azokról, amiket semmiképpen (könyörtelenek voltunk, a vendégek kérésére se szólhattak). Ádám (DJ PlattenZ) zseniális volt, nagyon jó érzékkel, változatosan rakta egymás után a számokat, nem volt lassulás, elhallgatás közben, a tánctér folyton tele volt. A korai órákban az idősebb generáció számára is ismerős dalok, éjféltől kőkemény dárenbész és dubstep szólt, hajnali hatig bírtuk az ugrálást. Volt egyébként élő zenekarunk is, nem is egy, a zenész barátaink és rokonaink jóvoltából, pl. Dorka és Dávid, avagy a Strings of the Street.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_397Copy of Zita_Laci_eskuvo_399

A kert egy csendesebb szegletében lazulós részt alakítottunk ki babzsákokkal és kávépulttal.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_340

A hangosítást a Simonyi Károly Szakkollégium stúdiójának fiatal szakemberei szolgáltatták. Profin, elegánsan, mobil mikrofonokkal és a tánctérre koncentrált hangerővel, teljesen önállóan megoldva az ismeretlen kültéri helyszín adta kihívásokat. Külön figyeltek arra, hogy a vacsora közben mondott beszédek és később a tánc helyszíne különböző hangosítást igényel. Fényeket is kaptunk tőlük, ami még tovább emelte a lampionok és fényfüzérek keltette hangulatot.

Copy of Zita_Laci_eskuvo_347Copy of Zita_Laci_eskuvo_407Copy of Zita_Laci_eskuvo_476

 

Közreműködők:

Eszközbérlés: B’rent
Étel: Kelemen Áron, Mazel Tov; Séfkeréken; Tündérgombóc
Torta: Cilicake
Virágok: Bereczky Katalin, Aquincum Múzeum
Gyűrűk: Pálffy Szabolcs, Ékszerműhely
Zene: DJ PlattenZ
Hangosítás: Simonyi Károly Szakkollégium stúdiósai
Fotó: Hutter Katalin,  Aeterno – Hutterfoto

Bohém esküvőtök volt vagy lesz?
Segítsetek más pároknak: küldjetek beszámolót, fotókat, tippeket, hogy szétkürtölhessük, vagy hívjatok meg minket is! :) A lényeg, hogy írjatok!

 

comments